Hitetlenkedve nézett végig a kietlen tájon. Ráncos homlokát megtörölve tétovázott kicsit, majd belenyugvóan ült le a homokba. -Végül is, valahol csak meg kell történnie - gondolta egykedvűen és hátradőlt, végignyúlva a meleg, süppedős talajon.
Még soha nem látta ilyen kéknek az eget. Csak egy-két felhőfoszlány dacolt a jobb szeme sarkát egyre jobban elvakító napkoronggal. Arra gondolt, milyen kevésszer hevert így, az eget nézve. Eddig cikázó gondolatai megnyugodtak, és csak egy érzés maradt.
Már nem is számított, hogyan került ide. Hirtelen úgy tetszett, hogy minden, ami eddig történt vele, puszta véletlen és jelentéktelen részlet volt. Ez a pillanat volt minden. -Hát persze - kiáltotta a semmibe, egyre szélesedő mosollyal. Belemarkolt a homokba, majd hagyta, hogy átfolyjon ujjai között.
